Így, nőnap környékén mindenképp érdemes felvetni ezt a kardinális kérdést. Mert hiszed vagy nem, de itt kezdődik minden, akár múló divatokról, akár klasszikus, kiforrott stílusról beszélünk. Kiért-miért tartjuk fontosnak, hogy jól nézzünk ki?
Mire gondolsz, amikor reggel felöltözöl, és benézel a tükörbe? A praktikumra? A kényelemre? A férfiak elismerő tekintetére? A kolléganők irigykedő tekintetére? Arra, hogy a főnök is komolyan vegyen végre? Arra, hogy mit szólnának, ha ennél feltűnőbb lennél?
Kinek öltözik a nő – amikor a célcsoport a lényeg
Megsúgom, ezek mind teljesen okés és valid lehetőségek. Van, amikor célcsoportra öltözünk. Egy állásinterjún aligha értékelné a HR-es a zenekaros pólót, meg a szakadt farmert, ha csak nem egy metal-lemezboltban van az az állás (na ugye, még ez a lehetőség is fennáll?!). Randira nem menő totálisan előnytelen cuccban érkezni, még akkor sem, ha az is elmond valamit. Szóval tényleg van az a helyzet, hogy a megfelelés a fő szempont, amikor a „kinek öltözik a nő” kérdésre a megfelelő célcsoport neve a válasz.
Aztán vannak azok a szituk, amelyek tényleg nem engedik az egyénieskedést. Az egyenruhás szakmákban például nem venné ki jól magát, ha te módosítgatni kezdenéd a bevett viseletet. De még az olyan helyeken is nehézségeket okozhatsz ezzel magadnak, ahol nincs kifejezett egyenruha, csak íratlan (vagy pláne írott) dresszkód, ezt viszont szigorúan veszik.
Aztán ott az alkalom jellege is. Operába nem megyünk szakadt farmerben, rockfesztiválra meg nem praktikus a nagyestélyi (bár kinézni szerintem nem néznének ki a közönségből). Ehhez sem rossz dolog alkalmazkodni.
Kinek öltözik a nő, és hol vagy te ebben az egészben?
De a többi, az rólad szól. A kérdés csak az, hogy mennyire hagyod, hogy az egyéniséged kívül is megjelenjen, mennyire mered magad ezen a csatornán keresztül is megmutatni? Mennyire akarsz tetszeni? Tényleg az mozgat, hogy minden férfinak gúvadjon a szeme, ha meglát? És vajon tényleg minden férfinak gúvadni fog, vagy azért lesz olyan, aki egyszerűen közönségesnek tartja majd a túl rövid szoknyát és a túl nagy dekoltázst? Minden kolléganő irigyelni fogja a túl szorosra húzott övet és a drága cuccot, vagy lesz olyan, akit totál hidegen hagy a márkajelzés meg a centi?
Abban hiszek, hogy totális megfelelésre nem lehet játszani. És őszintén szólva, nem is érdemes. Mert hol vagy te ebben az egészben? Hol van az a lehetőség, hogy önmagadat add? Hol van az az opció, hogy akinek tetszel, annak tényleg te tetszel, és nem a szerep, amit éppen játszol? És egyáltalán, mennyire fontos a „mit fognak szólni”? Mennyire lényeges, hogy ne lógj ki a sorból? Vagy épp az lenne a fő szempont, hogy bármi áron kilógj?
Kinek öltözik a nő: amikor a jó érzés önmagadnak szól
Ha arra gondolok, hogy „jól esik a tükörbe nézni”, akkor azok a napok jutnak eszembe, amikor az volt az első gondolatom: „hú, most nagyon én vagyok”. Ez nem mindig fogható meg egzaktan, nem az a feladat, hogy ki kell írni a pólómra a lelkem teljes aznapi állapotát, de a szín, a forma, az összeállítás lehet olyan, amitől „nagyonén” lesz az összhatás.
Még az egyébként szigorúan megszabott alkalmi elvárásokon, vonalakon, dresszkódokon belül is lehet úgy fordulni, hogy azért benne legyen valami a dologban az én egyéniségemből: egy másként megkötött sál, egy bross, egy akármi, ami még belefér a szabályzatba, az alkalomba.
No, meg persze az is önismereti kérdés, hogy vajon mennyire bírom, hogy formaruhával, külsőleg is el akarják rejteni azt, aki valójában vagyok. Nincs jó és rossz válasz, van, akit egyenesen vonz az egyenruha, van, akinek biztonságot ad, van, aki elviseli, mert megfizetik, más meg öt percet bír ki ilyen helyen. Ez megint mind valid és korrekt lehetőség.
A lényeg csak az, hogy tudd, miért így csinálod, és mit mutatsz meg most éppen magadból azon keresztül, ami épp rajtad van. Mert ha ezt meg tudod fogalmazni, akkor már tettél egy jó nagy lépést önmagad felé.
Van egy érdekes gondolatod ezzel kapcsolatban? Gyere, beszélgessünk az Élet színesben Facebok-oldalán!
Legyen színes napod!
Judit
Fotók: Unsplash.com
