Az idő borús, a hőmérséklet esik, és a hírek sem adnak okot túlzottan széles mosolyra. Ilyenkor nagyjából két megoldás van. Az egyik, hogy beleszürkülünk az évszakba, előszedjük a barnát, szürkét, feketét, mindent, ami sötét és biztonságos. Ezt gyakoroljuk országszerte pár évtizede, de ahogy látom, a hangulatunk nem sokkal lett jobb tőle.

„Hol vannak a régi úriemberek, mi ez a lilára festett, copfos izé a kifutón?” „Megérett a világ a pusztulásra, már nem tudnak milyen őrültséget kitalálni.”…és még sorolhatnám a felháborodott kommenteket, amikor egy nagyobb divatbemutatón valami extrém kerül fel a kifutóra. Igen, láttunk már félemelet magas platformcipót, méteres masnikat, szoknyás férfiakat, de még plüssmacival és cumival, vagy épp társnőjével a nyakában vonuló modellt is.

A kapszulagardrób mostanában legalább akkora hívószó lett, mint a „szeretettel készült”, vagy a „normális élet”. Tény, hogy alapvetően jó gondolat, vannak jól körülhatárolható előnyei, és sok embernek megkönnyíti az életét. Mégis azt mondom, hogy nem való mindenkinek.

Nemrég a sárga szín energiájáról, és testünkre-lelkünkre gyakorolt hatásáról írtam. Nem sokkal később pedig meghívást kaptam egy nagyon nőies és nagyon izgalmas beszélgetésre, ahol szó volt színekről, csillagjegyekről, és a köztük levő kapcsolatról – és persze az önismeretről és a magunkra ismerésről, meg a külső és belső közötti kapocsról is, ahogy az nálam már nagyjából megszokott.