Lélek és stílus – belső és külső szépség.Hogy függ össze a kettő? Úgy, ahogy a sztereotípiák és a népmesék diktálják, vagy egy kicsit másképp?
Az a helyzet, hogy a szépséggel, a „külsőségekkel” valahogy még mindig furán van a világ. Miközben szerencsére egyre inkább evidencia, hogy a külső és belső világunk nem szeparálható el egymástól, a szépség témájában a legtöbbünket még mindig különös, akár több generációs gátlások működtetnek.
Mert egyfelől ugye a többség – legalábbis a nők többsége – próbál alkalmazkodni valamiféle szépségideálhoz. Gondolom, nem kell bemutatni az Instagram mangává retusált tökéletességét. Másfelől meg ugye, azt tanultuk, hogy az igazán értékes ember nem törődik holmi külsőségekkel, ellenben a szellemre, az emelkedettségre helyezi a hangsúlyt, a tárgyi világ ilyetén hívságai meg sem rezzentik az ingerküszöbét. Plusz lázadni is divat lett a szépségideálok és az agyonretusált világ ellen, ami magával hozta a premier plánban arcba tolt narancsbőröket és más tökéletlenségeket.
De vajon van középút? Amikor nem a műköröm a lényeg, meg nem is a műköröm elleni lázadás, hanem valamiféle harmónia alakul ki külső és belső, stílus és személyiség között?
Mi is az a bizonyos szépség?
Egyáltalán, vajon mi a szépség, és hol lakik? A divatos ruhák? Az öröklötten harmonikus arcvonások? A jó alak? A legújabb divat szerinti öltözködés? Vagy a magabiztosság és a bölcsesség? Vajon az, aki átlagos arcvonásokkal bír, de közben lelkesen formálja a testét az edzőteremben, az a külsőségek miatt gyúr, vagy szereti, hogy erős, egészséges? Aki nem klasszikus szépség, viszont olyan egyedien öltözik, ahogy sokan nem mernének, az vajon feltűnősködik, vagy kifejezi önmagát? Lehet-e valaki okos és lélekben gazdag platinaszőkén és műkörömmel? Ha valakinek fontos a külseje, az szükségképpen felszínes? Akit egyáltalán nem érdekel a divat, az ab ovo erkölcsi és szellemi nagyság? Vajon tényleg a klasszikus összefüggéseket kellene keresni külső és belső között?
Lélek és stílus: változás mindkét irányból
Nem véletlenül kérdeztem rá a legismertebb hiedelmekre a külsővel kapcsolatban. Mert bizony, annyifélék vagyunk – és nem csak külsőleg, hanem belsőleg is -, ahányan csak szaladgálunk ezen a Földön. Jó esetben pedig a külsőnek és a belsőnek együtt, harmóniában kellene mesélnie arról, kik is vagyunk. Ebben pedig az segíthet, ha egységként kezeljük a testet és a lelket, a megjelenést, és azt, amit ki szeretnénk fejezni vele.
A változás ráadásul mindkét irányból elindulhat. Ahogy fejlődik az önismeret, a magabiztosság, úgy változik meg a külső is. Aki jól érzi magát a bőrében, az előbb-utóbb azt is fel meri venni, amire korábban csak félszeg vágyakozással tekintett, mondván, ez neki túl feltűnő, túl sok. De fordítva is működik. Aki megismeri a szín- és alkattípusát, az egyre többször veszi észre, hogy magabiztosabban lépked az utcán, vagy szólal fel egy munkahelyi meetingen. Tudni fogja, hogy mikor van szükség a „megeszem a másikat reggelire” típusú power dressing-re, és mikor kell beolvadni. Sőt, azt is, hogyan érheti el azt a hatást, amit épp szeretne. És már helyben is vagyunk: Lélek és stílus. A kettő, egymással kapcsolatban és harmóniában.
Lélek és stílus: amitől kívül-belül jól érzed magad
Vagyis tényleg ideje lenne végre elfelejteni a lélek és a külsőségek elkülönítését – pont az a jó, ha ez a kettő harmonikus kapcsolatban van egymással, és kölcsönösen hatnak egymásra, sőt, kifejezik egymást. Erre is igaz, hogy „ami bent, az van kint, és ami kint, az van bent”. Jó esetben mindkettő olyan, amivel, amiben, ahogyan jól érzed magad. Nos, hát ezért nem kér külön dolog a lélek és stílus. Ezért gondolom azt, hogy nem csak közük van egymáshoz, hanem teljes mértékben összefüggenek, összetartoznak, És ezt a két területet úgy lehet a hozzám fordulók szolgálatába állítani, hogy abból a lehető legharmonikusabb eredmény jöhessen létre. Külsőleg és belsőleg egyaránt.
