Lélek, stílus, színek: harmóniában kívül-belül

Élet színesben

Élet színesben

Szép bőr a természet erejével: kipróbáltam a Naturecan CBD olaj kozmetikumait

2022. szeptember 21. - CsJudit07

Egy különleges bejegyzéssel jövök, hiszen most nem ruhákról lesz szó. Viszont régi mániám, hogy a legszebb sminkszínek is csak akkor mutatnak jól rajtunk, ha a bőrünk nagyjából rendben van. Ezért örültem a felkérésnek, amelynek keretében a Naturecan CBD olaj tartalmú arcápoló termékeit tesztelhettem.(Szponzorált tartalom)

ncosszes02.jpg

A kenderlevelekből kivont CBD olaj az utóbbi évek nagy sztárja, amelyet a szervezet számos funkciójának javítására ajánlanak a forgalmazók. A belsőleg szedett CBD-olaj hatásaival kapcsolatban még számos vizsgálat folyik, azt azonban már tudjuk, hogy a bőrnek nagyon jót tesz az értékes, természetes hatóanyag.

A CBD olaj nem kábítószer!

Először is oszlassunk el néhány félreértést a CBD olajjal kapcsolatban. Például rögtön szögezzük le, hogy a legálisan forgalmazható CBD olaj nem kábítószer, nincs benne ugyanis az a THC nevű vegyület, amely a marihuána kábító hatásáért felelős. A benne levő kannabidiol nevű vegyületnek nincs kábító hatása. A CBD olajat a növény szárából és leveléből vonják ki, így az egyébként szintén tápláló kendermagolajjal sem azonos.

A CBD-olaj remekül simítja és feltölti a stresszes, száraz bőrt. Ahogy érkeznek a hidegebb napok, úgy viseli meg egyre jobban az eső, a szél, az alacsony hőmérséklet a bőrünket – ezt tudja ellensúlyozni ez az értékes növényi összetevő. Az amerikai Naturecan cég CBD-olaj termékeinek CBD-tartalma organikus kenderből származik, és más értékes, minőségi növényi kivonatok teszik teljessé a készítmények hatását.

Nappali ápolás

nchydrate02.jpg

A Hydrate Moisturizer elnevezésű tápláló és hidratáló krémben például hialuronsav, avokádó-olaj, sheavaj és aloe vera kivonat a CBD olaj társa. Semleges, enyhe illatú, viszont kimondottan gazdag textúrájú krémről van szó, amely hosszú távon is képes helyreállítani a száraz bőr egyensúlyát. A hideg napokra tartogatom, mert kifejezetten jól védi a bőrt az időjárás ártalmaival szemben.

A másik nappali készítmény a Hydra Burst nevet viseli, és a CBD-olaj mellett Q10 koenzimet is tartalmaz. Az előzőnél sokkal könnyebb szinte zselés állagú krém, amelyben az ylang-ylang illóolaj is támogatja a CBD olaj hatását. A krém illatát egyértelműen az Ylang-ylang finom aromája dominálja – nekem ez a krém lett az egyik legnagyobb kedvencem az egész termékcsaládból. Pillanatok alatt beszívódik, és kisimítja a bőrt – mire beérsz a fürdőszobából, már mehet is rá a smink.

Éjszakai táplálás

ncnightcream.jpg

Éjszakára fajsúlyosabb ápolószereket kínál a termékcsalád. A retinollal dúsított éjszakai krém valóban mindent kisimít, amit az arcon ki lehet simítani az éjszakai pihenés ideje alatt. Állagra, sűrűségre valahol a két nappali krém között helyezkedik el, illata finom, enyhe.

ncoil.jpg

Amikor viszont a bőrömnek extra ápolásra van szüksége, ezt a krémet „bélelem alá” a Naturecan arcolajával. Ez az értékes növényi olajokból álló, viszonylag sűrű arcolaj már igazi, füstös kenderillatú. Nedves arcra szoktam felkenni, és megnedvesített kézzel masszírozom be a bőrbe – van, amikor ennyi elég is, máskor pedig jöhet még rá a hidratáló éjszakai krém.

Extrák zsíros és száraz bőrre

ncacne.jpg

A CBD olaj csomag extraságokat is tartalmazott. A zsíros, problémás bőrre ajánlott törlőpárnákat kamasz gyereken próbáltuk ki. Nos, a teszt sikerrel zárult: az este megtisztított bőrt alaposan végig töröltük a párnával, és reggelre a pattanások jó része eltűnt, felszívódott, leszáradt.

ncmask.jpg

A másik különlegességet, a fátyolmaszkot viszont magamon teszteltem. Őszintén bevallom, alapesetben nem vagyok a fátyolmaszkok nagy rajongója, valahogy nem igazán szeretem a tapintásukat. Ez a típus viszont nagy szerelem lett, mert 15 perc alatt rendkívül látványos változást ért el az arcomon. Egyszerűen eltűnt még egy-két mély ránc is. Ha valami nagyon menő programra akarok majd különösen szép lenni, biztos, hogy ezt fogom használni a felkészüléshez. De otthoni self-care rituálénak sem utolsó.

Van kérdésed, gondolatod a cikkel kapcsolatban? Mondd el az Élet színesben Facebook oldalán kommentben, mit gondolsz!

Stílus, tele élettel:

Judit

süti beállítások módosítása