Lélek, stílus, színek: harmóniában kívül-belül

Élet színesben

Élet színesben

Füstös, hűvös, visszafogott: a lágy nyár (nyár-ősz) színtípus

2020. május 27. - CsJudit07

A nyár típusnak alapvetően hidegek az árnyalatai, ennek az altípusnak a színeit azonban az ősz aranyló, tört árnyalatai lágyítják és mélyítik. A nyár alaptípus és az őszi árnyalatok egymásra hatásából egy világos, mégis mély, tompa és visszafogott, valamint kissé füstös hatású, mégis világos paletta jön létre.

lagynyar.jpg

Így fest a lágy nyár (nyár-ősz) színtípus

A lágy nyár (nyár ősz) színtípus első látásra nem mindig ismerhető fel könnyen. Az ebbe a színtípusba tartozók sokszor maguk sem könnyen állapítják meg, hogy természetes árnyalataik vajon a meleg vagy a hideg színek közé tartoznak-e. Az arc színei között viszonylag kevés a kontraszt, viszont a színeik nem olyan egyértelműen világosak, mint a nyár-tavasz, vagyis a világos nyár típusúaké. Persze közöttük is vannak világos típusok, akiknek viszonylag könnyebb dolguk van a besorolással, ám ezen a színtípuson belül van egy viszonylag sötétebb színekkel rendelkező csoport is, akik nem mindig tudják helyesen megállapítani a színtípusukat.

A lágy nyár típusúakra mindig igaz, hogy a bőr kissé hűvös árnyalatú. Lehet hűvös bézs, vagy akár kissé szürkés árnyalatú is, a napsütést nem nagyon bírja, könnyen leég. A hajszín is mindig hamvas árnyalatú, de a hamvas szőke árnyalatok mellett ennél a típusnál már megjelenik akár a hamvas világos- vagy középbarna, vagy a sokak által nem kedvelt „egérszín” is. A lágy nyarak szemszíne a szürkéskéktől a szürkészöldön keresztül egészen a szürkés- vagy halvány mogyoróbarnáig terjedhet, de a hűvös zöldesbarna sem ritka a körükben. A lágy nyár (nyár-ősz) színtípus jellegzetes képviselője például Katie Holmes vagy Sarah Jessica Parker.

soft_summer_ok.jpg

A lágy nyár (nyár-ősz) színtípus legjobb színei

Bár a nyár típusúaknak elsősorban a világos színek állnak jól, a lágy nyár (nyár-ősz) színtípus jobban teszi, ha nem a legvilágosabb jeges árnyalatokból, hanem a közepesen világos, hideg, és tört, tompa árnyalatokból válogat, amilyen például a tört levendula, vagy a púderrózsaszín. A sötétebb hajú lágy nyarak egy picivel sötétebb színeket is választhatnak. Az őszi palettákról egy-két tört türkizt kölcsönözhetnek. A színeik mindig kissé halvány, füstös hatást keltenek. Kerülniük kell viszont a nagyon sötét, élénk, és a meleg árnyalatokat, ezek furcsán, idegenül hatnak rajtuk.

A hajszín terén érdemes ragaszkodniuk a hamvas árnyalatokhoz vagy melírhez, akár a szőke, akár a barna hajszín a kedvencük. A nyár tavaszoknál valamivel barnább területre merészkedhetnek, akár a hamvas középbarna árnyalatok is jól állnak nekik. Vörös helyett inkább a padlizsános árnyalatokkal érdemes kísérletezniük, de ezeknek sem szabad túl sötétnek lenniük.

A sminkszínek terén is a füstös, tört, halvány árnyalatokból érdemes választaniuk, és messzire elkerülniük a fekete szemhéjtust és szemceruzát (helyette remek a füstös barnásszürke, vagy a padlizsán), valamint a bronzosítót. Ez utóbbi helyett a kissé füstös, tompa rózsás pirosító a legjobb nekik.

05_soft_summer_ezajo_1.jpg

A lágy nyár (nyár-ősz) színtípus stílusa

A lágy nyár színtípus egyesíti magában a nyár típus klasszikus, visszafogott stílusát, és az ősz természetességét. A természetességet sugalló darabok nagyon jól mutatnak a tört, tompán elegáns nyári színekben. Ha azonban több drámaiságra vágynál, ez is megoldható, méghozzá úgy, hogy közben ne térjünk el a neked legszebben álló színekből: egy-két szokatlan szabásvonal, vagy merészebb darab máris megmutatja, ha nem vagy olyan visszafogott, mint ahogyan azt a színtípusod sugallná....

Van kérdésed, gondolatod ezzel kapcsolatban? Gyere, beszélgessünk az Élet színesben Facebok-oldalán!

Legyen színes napod!

Judit

 

Fotók: Pixabay.com,, Judit

süti beállítások módosítása