Az idő borús, a hőmérséklet esik, és a hírek sem adnak okot túlzottan széles mosolyra. Ilyenkor nagyjából két megoldás van. Az egyik, hogy beleszürkülünk az évszakba, előszedjük a barnát, szürkét, feketét, mindent, ami sötét és biztonságos. Ezt gyakoroljuk országszerte pár évtizede, de ahogy látom, a hangulatunk nem sokkal lett jobb tőle.

Klasszikus szituáció: reggel (előre megfontolt szándék esetén már előző este) ott álldogálsz a szekrény előtt,és tanakodsz mit is vegyél fel. Kikészíted, kivasalod, felveszed - és lecsap a realitás, mert vagy nem jó együtt, vagy egyszerűen idegen az egész a tükörben. Jön a kapkodás, mérgelődés, ezredszer is átöltözés, és jó esetben a folyamat végére kialakul az a szett, amit végre igazán magadénak érzel.

Vajon egy gazdasági válság küszöbén irritáló több tízezer eurós ékszereket nézegetni? Biztosan van, akinek az - de én személy szerint azt gondolom, hogy a szépség az szépség. Akkor is, ha tudom, hogy aligha fogok holnap a hétvégi shopping közben beszaladni egy közel kétszázezer eurót érő Fabergé ékszerért (pont mostanában nézegettem álmodozásként horvát tengerparti apartmanokat, Opatijában nagyjából ennyibe kerül egy háromszobás tetőtér, csak úgy összehasonlításul). És bár nem vagyok a mindenáron való pozitív gondolkodás híve, a "nekem ilyen úgyse lesz", és "az én oda úgysem fogok eljutni" típusú gondolkodást tűzzel-vassal irtom minden beszélgetésben. Mert igenis kell ez a luxus, legalább a szemünknek. Ahogy látni kell  Raffaello képeit is, még akkor is, ha nem ez lóg a nappaliban. Ne ragadjunk le mindig a mindennapok szintjén.

Nagyjából ezekkel a gondolatokkal érkeztem az első Magyarországi Fabergé kereskedés megnyitójára, ahol a cég hazai partnere a Tamas L'Orant márka tulajdonosa, Tamás Lóránt aranyműves mellett Sarah Josephine Fabergé, a Fabergé Örökség Tanács alapító tagja, a Fabergé különleges projektek igazgatója, Nicola Clary, a Fabergé kereskedelmi vezetője is jelen volt. A bemutatón közel 1,5 millió euró értékű ékszerkollekciót mutattak be a meghívott, népszerű művésznők, Balla Eszter, Dévényi Dalma, Eke Angéla, Gubik Ági, Jakab Juli és Kovalik Natasa.

Először is, be kell vallanom, hogy én nem az a szülő vagyok, aki térdelőrajtban, pezsgővel a keze ügyében várja az iskolakezdést. Megértem persze azt is, de mi itthon napok óta azon röhögünk, hogy jobban parázok a szeptember 1.-től, mint a gyerekek. Merthogy jön a korán kelés, a ha-akarom-ha-nem feladatok, a rutin, amiből kábé két hét után kezd el elegem lenni. De nincs mese, muszáj szembesülni a back to school időszakkal, szóval ebben a bejegyzésben most megfogom a könnyedebbik, divatos oldalát.

(Szponzorált tartalom) A nyár és a lenge, fehér ruha fogalmilag összetartozik - az viszont szezonról szezonra változik, hogy a szóban forgó lenge, fehér ruha éppen sima, apró mintás, hímzett vagy épp csipkés. Az utóbbi években a csipkés vonal vitte a prímet, élen a madeira csipkével. Nevezik angol hímzésnek, lyukhímzésnek is, de mivel igazán mesterfokon Madeira szigetén űzik ezt a műfajt, elsősorban madeira néven fut ez a díszítőelem. 

A madeira csipke vagy hímzés az utóbbi években lassan szivárgott be a divatba, hol itt, hol ott bukkant fel: blúzokon, topokon, ruhákon. Idén aztán fogta magát, és mindent elsöpört, gyakorlatilag bármilyen nyári holmin megjelenhet. Első számú felbukkanási helye természetesen a már emlegetett, lenge, fehér nyári ruha, de díszíthet felsőket, szoknyát, nadrágot, sőt, rövidnadrágot is. Már egészen kevés madeira is gondoskodik a romantikus hangulatról, de ezt persze elég sokáig lehet fokozni fodrokkal, masnikkal, puffos ujjakkal és hasonló trükkökkel.

A blog Facebook-oldalán (ha még nem követed, akkor légy szíves, máris kattints, ott jönnek minden nap az inspiráció-szeletkék) egész héten arról folyik a diskurzus, hogyan tologathatjuk mindig kicsit kijjebb a határainkat a stílusunkban, és ezzel együtt a lelkünkben is. Tudod, az a fajta játék és kísérletezés, amit csinálsz egyik napról a másikra, különösebb megerőltetés nélkül, és egyszer csak visszanézel, és meglepődsz, milyen messzire is jutottál az eredeti állapottól.

Végre utazhatunk, és szerintem, aki csak tud, az most megy is. Sok mindent tud pótolni az online (többet is, mint eddig gondoltuk), de a távoli levegőt, azt biztosan nem. Utazni pedig fontos dolog, mert aki a saját szemével látja, hogy máshol másképp csinálnak bizonyos dolgokat, az utána kevésbé dől be annak, hogy „márpedig mi így szoktuk, tehát így van jól”. Ennél pedig nincs lényegesebb a mostani világban.

De nem is erről akarok beszélni, hanem arról, hogy mit vegyünk fel, ha várost nézünk. Mert ilyenkor aztán fokozottan kényelemre érdemes játszani. Ha az első fél órában feltöri a cipő a lábunkat, akkor aligha lesz jó kedvünk a következő 10-12 kilométeren (ugye nem csak én megyek ennyit, ha végre idegenbe szakadok?), ha meg folyton elrepül a szalmakalap, akkor hiába nagyon nőcis az összhatás, a harmadik kalapkergetésnél már legszívesebben a csatornába vágnánk az egész francot. Mint ahogyan akkor is átgondoljuk az outfitet, amikor nem tudunk bemenni egy templomba, mert aznap a rövidnadrágot gondoltuk időjárásilag adekvátnak. Persze mindenkinek mások a prioritásai – én a következő elvek mentén szeretem összerakni a városnézős viseletet.

Néhány helyen már megtartották, de az általános iskolai ballagások java még csak most jön. Az immáron felnőtt korú nők fejében pedig két gondolat szokta ilyenkor kergetni egymást. Az egyik a "te jó ég, még csak most született és már ballag", a másik pedig az örökbecsű "mit vegyek fel". Az elsőre nekem sincs igazán jó válaszom, mert tényleg nőnek, mint a gomba, de a másikra hoztam egy kis inspirációt a biztonság kedvéért.

(Szponzorált tartalom)  Ha február, akkor Valentin-nap. Van, aki szereti, van, aki inkább egy sima hétfőt tartana helyette, de az biztos, hogy senki nem megy el mellette szó nélkül. Én valahol félúton vagyok: a túlcukrozott romcsi-lávcsi nem az én világom, de egy kis süti- és csokievésre ez az ürügy is éppolyan jó, mint bármi más.

Nálunk elvileg ma este kezdődik a karácsonyfa-díszítés című hadművelet, így van rá pár napunk, hogy szépen, fokozatosan kialakuljon az összkép. Nem kell vele rohanni 24.-én, és szépen, fokozatosan ki lehet találni, hogyan is akarjuk. Persze ebben is voltak korszakaim. Volt, amikor kifejezetten a monokróm karácsonyfára buktam, volt, amikor két-három színnél álltam meg. Aztán jöttek a gyerekek, akik szerint a sokszínű karácsonyfa a szép, úgyhogy idén biztos, hogy lesz rajta minden, sőt, minden IS. Inspirációul pedig a Pinterestről hoztam néhány különböző színű és stílusú variációt