Lélek, stílus, színek: harmóniában kívül-belül

Élet színesben

Színek és csillagjegyek: megismerkedtem egy másik megközelítéssel

2020. június 11. - CsJudit07

Nemrég a sárga szín energiájáról, és testünkre-lelkünkre gyakorolt hatásáról írtam. Nem sokkal később pedig meghívást kaptam egy nagyon nőies és nagyon izgalmas beszélgetésre, ahol szó volt színekről, csillagjegyekről, és a köztük levő kapcsolatról – és persze az önismeretről és a magunkra ismerésről, meg a külső és belső közötti kapocsról is, ahogy az nálam már nagyjából megszokott.

ikrek02.jpg

A nőiség 12 színe című beszélgetés vezetője Antall Gabriella kineziológus, asztrológus volt. Az összejövetelekre már egy éve minden hónapban sor kerül – az ötlet Gabié és a testi és lelki termékenységet fókuszba állító Csillagkuckó vezetőjéé, Varga Katkáé, valamint az 1001 fonalbolt marketingeséé volt. Gabi és Katka régóta dolgoznak együtt a nehezített teherbeeséssel küzdő párok lelki támogatásáért, és szerettek volna egy ezen túlnyúló, a nőiség más aspektusaival is foglalkozó programsorozatot létrehozni. Az első évkör alkalmaira a színes fonalak között került sor, és amikor a csoport már épp kinőtte volna a helyet, a koronavírus is közbeszólt: Épp ezért az új évkör első alkalmai Zoom-on keresztül folytak, a következő, nyári beszélgetések pedig hangulatos nyári estéken, szabad téren lesznek, a biztonságos távolságtartás szabályainak betartásával.

Az Ikrek sárgája: felszabadult kíváncsiság

Gabi nagyon intuitívan mesélt az épp aktuális Ikrek csillagjegy és a sárga szín kapcsolatáról – és ahogyan elmesélte, nagyon sok összefüggés van a kettő energiája között. A sárga, ahogy én is írtam. a Nap színe: optimista, beszédes, feltűnő, csapongó és vibráló. Mivel támogatja a tanulást, az információkra való megnyílást, olyan munkahelyekre való, ahol információval, kíváncsisággal, kommunikációval, gondolatok megosztásával dolgoznak. Benne van az energiájában a lazaság, a szabadság, a felszabadultság, de a gyorsaság, az (információ)áramlás, sőt, akár egy kis felszínesség is.

ikrek04.jpg

Nos, nem véletlenül rendelik az asztrológusok többek között a sárga színt az Ikrek havához. Hiszen ilyenkor már hétágra süt a nap, jön a nyár, kitárul a világ. És az, akinek az asztrológiai képletében jelentősebb szerepet foglal el az Ikrek energiája, általában pont ezeket a jegyeket fedezi fel magán: a szabadságvágyat, az el nem köteleződést, a csapongást. Az Ikrek sajátja a kíváncsiság, a kommunikáció iránti elhivatottság is. Földhözragadtabban fogalmazva: az Ikrek jegy szülöttei általában sokat beszélnek, nem szeretik a kapcsolataikban, a beszélgetésekben beálló csendet, ahogy a kizárólagosságot sem. Nehezen döntenek határozottan valami mellett, és még nehezebben köteleződnek el, hiszen akkor egy csomó izgalmas, kipróbálásra váró lehetőségről kellene ugyanezzel a mozdulattal lemondani.

Magamra-ismerős pillanatok

Persze ezek általánosságok, és mindenkinél máshol, máshogyan nyilvánulnak meg – sőt, ahogy Gabi mondta, ezt a fajta energiát, ahogy a másik 11 jegy energiáit is – kisebb vagy nagyobb mértékben mindenki felfedezheti magában.

ikrek01.jpg

Rólam tudni kell, hogy bár messze nem utasítom el a spirituális dolgokat, nem vagyok egy különösebben ezoterikus alkat. Hajlamos vagyok egy csomó mindent racionális szemszögből nézni, amire mások máshol keresik a megfejtést. Ez a beszélgetés mégis nagyon sok magamra ismerést hozott. Nekem az aszcendensem Ikrek, így nem csoda, hogy a pályaválasztásomban alaposan bejátszott minden, ami a kommunikációval, kíváncsisággal kapcsolatos – könnyen lehet, hogy így kerültem például eredeti hivatásomba, az újságírásba is. Épp ezért egyre nagyobb lelkesedéssel hallgattam Gabit, és ez az alkalom felébresztette bennem az „Ikrekes” kíváncsiságot a többi rendezvény iránt is. A legközelebbi alkalom június 27.-én szombaton, este 7 órakor lesz a Graphisoft Parkban.

Van kérdésed, gondolatod ezzel kapcsolatban? Gyere, beszélgessünk az Élet színesben Facebok-oldalán!

Legyen színes napod!

Judit

 

Fotók: Pixabay.com,,