Lélek, stílus, színek: harmóniában kívül-belül

Élet színesben

Élet színesben

Kinek áll jól 2021 színe?

2021. január 06. - CsJudit07

Amikor a Pantone közzétette, hogy idén az Ultimate Gray nevű szürke árnyalat, és az illuminating nevű sárga lesz a 2021-es év két színe, sokan kérdezték tőlem, hogy melyik színtípusnak állnak jól ezek a színek. Nézzük meg közelebbről ezt a dolgot!

evszine2021-04.jpg

Először is vegyük elő az év két színét! A színtrendekkel foglalkozó Pantone intézet éves színválasztásának nem csak a trendekhez van köze, hanem általában valamilyen társadalmi üzenetet is közvetít. Eddig csak 2016-ban fordult elő, hogy egyszerre két színt is választottak az év színének, ekkor a rózsaszínnel és a világoskékkel a sztereotip nemi szerepekben rejlő egyenlőtlenségre szerették volna felhívni a figyelmet. A mostani bizonytalan időkben pedig közleményük szerint azért választottak két ilyen kontrasztos színt, mert szerették volna visszatükrözni vele, hogy egyrészt szükségünk van egy szolid, stabil, megtartó alapra (ezt tükrözi a szürke), és az intuíciónkra, optimizmusunkra, amelyik viszont felemel (ez a sárga). Kontraszt és harmónia, amelyből az is kiderül, hogy ez a két terület nem ellenfél, sokkal inkább egymás kiegészítői.

Persze ez nem azt jelenti, hogy mostantól mindenünknek szürkében és sárgában kell pompáznia, de ha épp passzol a személyiségedhez és a hangulatodhoz, nyugodtan építsd be a ruhatáradba, vagy a lakberendezésbe.

És akkor most térjünk vissza az eredeti kérdéshez: kinek áll jól 2021 színe (az egyik, a másik, avagy mindkettő)?

 A szürke viszonylag egyszerű eset. Hideg, semleges szín, épp ezért tudja jelképezni a szolid, visszafogott, stabil alapot. Hidegségénél fogva elsősorban a hideg színtípusoknak áll jól, vagyis az arc közelében a nyár és tél típusúaknak a legjobb. A nyarak a világos, kissé matt árnyalatát válasszák, míg a tél típusok csillogó ezüstszürkében is jól mutatnak.Egy puha, szürke ruhát pedig klasszul feldob egy taktikusan elhelyezett sárga kiegészítő, például egy sárga táska.

A meleg színtípusok pedig inkább az arctól távol viseljék - míg egy szürke pulóver túl nagy felület egy nekik nem igazán jó színből, addig egy szürke nadrággal semmi gond nincs. Az ősz típusúak, különösen a lágy őszök megpróbálkozhatnak egy finom, tört, barnás szürke árnyalattal is.

.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ajka (@ajin_ka) által megosztott bejegyzés

 

A sárga már izgalmasabb ügy...

 Először is, nem mindenki szereti. A lila mellett ez az a szín, amelyik a legtöbb embernél esik a "fel nem venném" kategóriába. Pedig nagyon menő tud lenni, és elképesztő módon fel tudja dobni a megjelenésünket csakúgy, mint a hangulatunkat, szóval érdemes barátkozni vele. Persze, ha nagyon nem a te színed, az is rendben van, nem kell minden trendet követni csak azért, mert trend. Tudod: te vagy a mérce.

Az is érdekes, hogy míg az eredeti Pantone Illuminating egy melegbe hajló, kicsit tört sárga árnyalat, addig a legtöbb inspirációs képen a klasszikus napsárga jelenik meg a szürke mellett. De ezzel sincs semmi gond, hiszen minden színtípusnak más sárga árnyalat a legjobb. Megint csak: ne a trendet kövesd kritikátlanul, azt vedd fel, ami a legjobb neked. Szín- és belső harmónia terén egyaránt.

Nézzük, melyik színtípusnak melyik árnyalat a legjobb!

 A tavasz típusok a melegebb sárga árnyalatokat szeretik. A meleg tavaszoknak és a világos tavaszoknak jó lehet a Pantone eredeti színe, míg az élénk tavaszok a meleg, direkt napraforgó-sárgában mutatnak a legjobban.Mindenképp meleg árnyalatot érdemes választaniuk.

 

A nyár típusúaknak a hűvösebb, finom pasztell sárgák ideálisak. A világos nyarak még megpróbálkozhatnak a Pantone Illuminating-hoz hasonló színnel, csak lehetőleg még halványabb változatban, de a hideg nyaraknak már kifejezetten a hűvös, pasztell sárgák állnak jól.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bue (@movewithbue) által megosztott bejegyzés

 

Az ősz típusoknak a mustár- és okkersárga felé hajló, tört árnyalatok felé érdemes elmozdulniuk, a meleg őszöknek pedig a narancsos sárgák is nagyon jól állnak, szintén kissé tört árnyalatban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Simran Prakash (@allthatglamxsimran) által megosztott bejegyzés

 

A tél típusok sárga árnyalatai nem finomkodnak, nyugodtan lehetnek akár extrém élénkek, neonosak is. De a hűvösbe hajló élénk sárga is az ő színük.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lilly Ben's List (@lilly.benslist) által megosztott bejegyzés

 

Van kérdésed, gondolatod ezzel kapcsolatban? Gyere, beszélgessünk az Élet színesben Facebok-oldalán!

Legyen színes napod!

Judit

 

Fotók: Pixabay.com, Instagram.com

süti beállítások módosítása