Lélek, stílus, színek: harmóniában kívül-belül

Élet színesben

Élet színesben


Romantikus outfit-ötletek, nem csak Valentin-napra

2022. február 09. - CsJudit07

(Szponzorált tartalom)  Ha február, akkor Valentin-nap. Van, aki szereti, van, aki inkább egy sima hétfőt tartana helyette, de az biztos, hogy senki nem megy el mellette szó nélkül. Én valahol félúton vagyok: a túlcukrozott romcsi-lávcsi nem az én világom, de egy kis süti- és csokievésre ez az ürügy is éppolyan jó, mint bármi más.

romantikus04_kicsi.jpg

Tovább

Neked jól áll a Very Peri?

A Very Peri nem más,mint a 2022-as évnek a Pantone Institute által választott színe. Egy teljesen új árnyalat, amelyben a hűséget és stabilitást sugárzó kék a vörös dinamizmusával egyesül. Egyfelől vidám árnyalat, másfelől pedig azt mutatja, hogy a világunk épp átalakulóban van, amelyből valami egészen újat kell kihoznunk.

veryperi_03.jpg

Tovább

Mit vegyek fel karácsonykor? Elegáns és kényelmes outfit-ötletek

Karácsonykor nagyjából két csoportra oszlik az emberiség, legalábbis annak női fele. Az egyik csoport szeret kiöltözni, elvégre meg kell adni a módját az ünnepnek. Ők azok, akik már a céges bulin is flitteres koktélruhába bújnak, otthon pedig tűsarkúban és csillogósban gyújtják meg a csillagszórót, és a párjuknak is kikészítik az öltönyt-nyakkendőt.

A másik csoport inkább a kényelmesre szavaz. Ha nagyon meg akar felelni a társadalmi konvencióknak, akkor húz egy látványosabb felsőt a farmerhez, ha másképp értelmezi a megfelelést, akkor pedig klasszik csúnyapulcsit vesz fel hozzá. Másnap pedig belebújik a karácsonyi leggingsbe, és kényelmesen élvezi, hogy végre vége a készülődésnek, más dolga sincs, mint elmerülni a bejgli-szaloncukor-forrócsoki háromszögben.

karacsonyioutfit_unsplash.jpg

Tovább

Ne rakd el a nyári ruhákat - van még bennük tartalék!

Hogy mikor köszönt be az igazán őszies idő, azt még nem tudjuk. A közvélekedés azt tartja, hogy augusztus vége felé már veszít az erejéből a nyár, a gyakorlat meg azt mutatja, hogy az allergiások nagyobb örömére gyakran még szeptemberben is parlagfűérlelő kánikula van. Azt, hogy idén melyik verzió jön be, persze nem lehet megjósolni, ám a nyári holmik elpakolásával akkor sem kell sietned, ha korán beüt a hideg. (A nyárról az őszre való átállás más szempontjairól a Zöldsaláta blogon olvashatsz.)

nyari_ruha_mood.jpg

Tovább

Utazás három stílusban

Ti merre utaztok a nyáron? Belföld vagy külföld? Tengerpart vagy virágos rét? Én nagyon vágyom már minél messzebbre, de idén egyelőre még azt láttuk felelős döntésnek, ha inkább itthon lazulunk. Viszont muszáj volt legalább néhány szettet összeraknom a legkedveltebb úti célok stílusában. Tudod, ahogy a mondás is tartja, Rómában mint a rómaiak. Ha pedig nem utazol, akkor azért, mert legalább a hangulatát idézd fel ezeknek a fantasztikus helyeknek. Végtére is, stílusban is lehet egy kicsit kalandozni!

 utazas_01.jpg

Tovább

Inspiráció: hőségben csakis rövidnadrág

Úgy gondolod, hogy egy bizonyos koron vagy kilón felül a rövidnadrág már nem neked való? Természetesen senkinek sem kötelező olyat viselni, ami nem áll közel a szívéhez, de ha mégis szívesen hordanál shortot, akkor nyugodtan kukázd az előítéleteket. Egyszerűen csak gondold át a választást.

short.jpg

Tovább

Átmeneti hangulatok

Még tavasz, de lassanként nyár, még korlátozottak a lehetőségek, de már egyre több helyre mehetünk, még tart a home office, de lassanként visszatérünk az irodába. Vagyis épp az átmenet idejét éljük, minden vonalon. Ezért raktam össze pár outfit-ötletet az átmenet és a különböző hangulatok jegyében. Azt is szeretném megmutatni velük, hogy egy-egy jól kiválasztott darab (legyen az egy feltűnő tüllszoknya vagy egy klasszikus, telitalpú nyári szandál) miennyire különböző összeállítások alapja lehet. A három alapdarabot: a rózsaszín tüllszoknyát, a fonott telitalpú vászoncipőt és a hímzett bokacsizmát a Bonprix kínálatából választottam.

styles_01.jpg

Tovább

Inspiráció húsvét előtt: nyuszis pólót mindenkinek!

Először is most fogjuk szépen azt a kitételt, hogy "a cuki kisállatos póló csak gyerekeknek való", és kidobjuk a kukába. A cuki kisállatos póló annak való, aki szeret cuki kisállatos pólót hordani. Vagyis akár neked is, ha szereted, Arról persze szó sincs, hogy 40 pluszosan Lolitának kellene álcázni magad, ez egyrészt marhaság, másrészt pedig egy teljesen káros fiatal-lány képet támogat. Szóval ne akard magad 14 évesnek öltöztetni, egyszerűen csak viselj akár negyven- vagy még több pluszosan is olyan pólót, amelyikben jól érzed magad. Legyen ez akár a cuki nyuszis, akár a zenekaros-koncertes (előbbiből és utóbbiból is van jó néhány a szekrényemben).

nyuszi_01.jpg

Tovább

Öltözz a tavasz színébe!

Lassan tényleg itt a tavasz, és ez minden évben magával hoz némi gardróbügyi reformot is. Elpakoljuk a téli cuccot, jön a tavasz ruha a polc első felére. A szemünk pedig nagyon ki van már éhezve némi zöldre. Most, hogy kevesebbet jutunk ki a szabadba, akár az otthonunkba és a ruházatunkba is behozhatjuk ezt a színt, már csak azért is, mert megnyugtat, ami most megint csak eléggé ránk fér. Ha pedig szereted a Guinness-t és/vagy az ír zenét, akkor jusson eszedbe, hogy ma van Szent Patrik napja, amikor a világ minden tája, ahol írek élnek, zöldbe borul.

zoldruha-kesz.jpg

Tovább

Sárga-szürke impressziók

Még egy kicsit ne engedjük el ezt a szürke-sárga színpárosítást! Annyi lehetőség van benne, akár az öltözékedbe viszed be, akár a lakberendezésbe. Persze azt nem győzöm hangsúlyozni, hogy a trend nem azt jelenti, hogy mostantól aztán minden szürke és sárga legyen a nadrágodtól a teáscsészédig. De mint annyi minden, ez is alkalmat ad egy jó játékra. Szükséged van egy kis napsugaras sárgára? Rajta, keress egy élénksárga pólót, vagy idd sárga bögréből a teát, esetleg egyél egymásra a nappaliban egy sárga és egy szürke plédet. Máris becsempésztél egy kis 2021-es frissességet a megszokott összképbe. Az egésznek ez, vagyis a játék lenne a lényege!

szurkesarga01.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása