Vannak alapművek a világon: tudod, az a könyv, amelyiknek nagyjából minden mondatánál bólogatsz, mert milyen jó, hogy végre valaki leírta, összefoglalta mindezt. A stílus és a divat terén nekem Csalár Bence Stílustérkép című műve ilyen. Túlzás nélkül a legjobb dolog, amit az utóbbi időben ebben a számomra igencsak fontos témában olvastam.
Jó fél éve itt van nálam a könyv, kicsit feszengek is amiatt, hogy még mindig nem írtam róla, de az az igazság, hogy ahányszor a kezembe veszem, mindig támad valamilyen új gondolatom vele kapcsolatban. Az persze már első olvasatra lejött, hogy annyira egyezik a gondolatvilága mindazzal, amit én is képviselek!
Szerelem vagy abuzív kapcsolat?
Merthogy a külsejét tekintve is igényes, gyönyörű kivitelű könyv nem a szabályokról szól. Nem azt akarja megmondani, hogy milyen alkalomra mi vehetsz fel és mit nem. Nem azzal kapcsolatban ad tanácsokat, hogyan öltözködj a korodhoz illően, hogy ne szóljanak meg, vagy hogy mire bukik majd a randipartnered. Erről szerencsére egyetlen szó sem esik benne.
Arról viszont annál több, hogyan alakíts ki személyes viszonyt a ruháiddal. A Stílustérkép valóban egy térkép, amelyet tanulmányozva önismereti útra indulhatsz, és ennek során leginkább magadról tudhatsz meg sokat. Ahogy Bence annak idején, a könyvbemutatón fogalmazott: a ruháiddal valójában érzelmi kapcsolatban állsz. Vajon ez egy hosszú frigy vagy egy alkalmi kaland? Egy abuzív kapcsolat, amelyben alárendelődsz a trendnek vagy a saját gyűjtőszenvedélyednek? Vagy egy harmonikus, a te kiteljesedésedet szolgáló szerelem? Nagyon nem mindegy, és mindez valóban fejben, lélekben dől el.
A ruhákban megnyilvánuló belső világunk
A testképed sem közömbös:divatosan vékony akarsz lenni, vagy az egészség mozgat? A korodnak megfelelően akarsz öltözni – már ahogy persze a többiek elképzelik a korodnak megfelelőt - , vagy inkább magadnak felelnél meg? Milyen színeket hordasz, hogyan párosítod őket, és hol helyezkedsz el a szélsőségek közötti skálán az olyan szempontok szerint, amilyen a kényelem, az önazonosság, az elegancia vagy a fenntarthatóság? Kísérleteznél-e a kapszulagaradróbbal, a minimalizmussal? Mit üzennek a kiegészítőid, vagy épp az illatod? Hogy vagy a vásárlással – lehet, hogy szükséged van egy kis „elvonóra” e téren?
Ez a felsorolás csak egy csipetnyi ízelítő a végig gondolásra váró kérdésekből, amelyeket Bence felvet a könyvben. Lássuk be, egyikük sem válaszolható meg pár másodperc alatt, viszont mindegyikük elvezethet a komolyabb önismereti munkához. Ez pedig egyben azoknak is válasz, akik a külsőt felszínesnek nevezik, és szembe állítják a kizárólagos módon értékesnek gondolt belső világunkkal: a kulcs nem a kettő közötti választás, hanem a kettő harmóniája! Mindezt kiegészítik a szakértőkkel készített interjúk, rengeteg szakirodalmi hivatkozás – vagyis szinte nincs is olyan területe ennek a kapcsolatnak, amit ne fedne le a könyv.
A Stílustérkép nem kész válaszokat ad, hanem gondolkodnivalókat. Mert nem sablonok vannak, hanem te vagy, és a te önazonosságod. Ezt pedig senki más nem találhatja meg helyetted. ez a túra bizony rád vár. Számomra ez a legjobb benne, ahogy abban is egészen biztos vagyok, hogy ha egyszer a kezedbe veszed, nem egyszer fogod fellapozni.
A könyvet köszönöm a BOOOK Kiadónak!
Van kérdésed, gondolatod a cikkel kapcsolatban? Mondd el az Élet színesben Facebook oldalán kommentben, mit gondolsz! Az Instagram-oldalamat pedig napi outfit-inspirációkért érdemes bekövetned!