Lélek, stílus, színek: harmóniában kívül-belül

Élet színesben

Élet színesben

Színes variációk karácsonyfára

2021. december 22. - CsJudit07

Nálunk elvileg ma este kezdődik a karácsonyfa-díszítés című hadművelet, így van rá pár napunk, hogy szépen, fokozatosan kialakuljon az összkép. Nem kell vele rohanni 24.-én, és szépen, fokozatosan ki lehet találni, hogyan is akarjuk. Persze ebben is voltak korszakaim. Volt, amikor kifejezetten a monokróm karácsonyfára buktam, volt, amikor két-három színnél álltam meg. Aztán jöttek a gyerekek, akik szerint a sokszínű karácsonyfa a szép, úgyhogy idén biztos, hogy lesz rajta minden, sőt, minden IS. Inspirációul pedig a Pinterestről hoztam néhány különböző színű és stílusú variációt

karacsonyfa.jpg

Tovább

Karácsonyba öltözik a lakás - szuper ötletek dekorációhoz

A lakás valójában előbb öltözik karácsonyi ünneplőbe, mint mi. Nálam ez fokozatosan szokott történni, pár naponta kikerül egy-két dísz, még a karácsonyfát is több napig díszítjük. Nem vagyok az az egy-hétvége-alatt-glédában-a-lakás típus, na - és az a lényeg, hogy ez is önazonos legyen.

karacsonyidekor_03_unsplash.jpg

Ráadásul minden évben alakul a dekor, mindig igyekszem valami újat kitalálni. Most pedig itt, a blogon is összegyűjtöttem pár szimpatikus ötletet, különböző stílusokban, hogy mindenki válogathasson belőle kedve és lelkivilága szerint.

Tovább

Mit vegyek fel karácsonykor? Elegáns és kényelmes outfit-ötletek

Karácsonykor nagyjából két csoportra oszlik az emberiség, legalábbis annak női fele. Az egyik csoport szeret kiöltözni, elvégre meg kell adni a módját az ünnepnek. Ők azok, akik már a céges bulin is flitteres koktélruhába bújnak, otthon pedig tűsarkúban és csillogósban gyújtják meg a csillagszórót, és a párjuknak is kikészítik az öltönyt-nyakkendőt.

A másik csoport inkább a kényelmesre szavaz. Ha nagyon meg akar felelni a társadalmi konvencióknak, akkor húz egy látványosabb felsőt a farmerhez, ha másképp értelmezi a megfelelést, akkor pedig klasszik csúnyapulcsit vesz fel hozzá. Másnap pedig belebújik a karácsonyi leggingsbe, és kényelmesen élvezi, hogy végre vége a készülődésnek, más dolga sincs, mint elmerülni a bejgli-szaloncukor-forrócsoki háromszögben.

karacsonyioutfit_unsplash.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása