„Hol vannak a régi úriemberek, mi ez a lilára festett, copfos izé a kifutón?” „Megérett a világ a pusztulásra, már nem tudnak milyen őrültséget kitalálni.”…és még sorolhatnám a felháborodott kommenteket, amikor egy nagyobb divatbemutatón valami extrém kerül fel a kifutóra. Igen, láttunk már félemelet magas platformcipót, méteres masnikat, szoknyás férfiakat, de még plüssmacival és cumival, vagy épp társnőjével a nyakában vonuló modellt is.

A kapszulagardrób mostanában legalább akkora hívószó lett, mint a „szeretettel készült”, vagy a „normális élet”. Tény, hogy alapvetően jó gondolat, vannak jól körülhatárolható előnyei, és sok embernek megkönnyíti az életét. Mégis azt mondom, hogy nem való mindenkinek.

A szín- és stílustanácsadás második „felvonása” a gardróbod átnézése abból a szempontból, hogy melyik ruhád felel meg a szín- és az alkattípusodnak, melyiktől lenne jobb inkább megválni, és melyik az, amelyik kis odafigyeléssel menthető, még ha nem is tökéletes.

Majdnem azt írtam, hogy maradj nő. De nem akarom a felesleges, sztereotipikus elvárásokat erősíteni. Az igazság az, hogy a a nő az kinyúlt macinaciban is nő, nem csak akkor, ha szexis ruciban és tűsarkokon tipeg. A „nő” az egy nem, és nem egy érdemrend, amit megfelelő viselkedéssel kell kiérdemelni.

Az már más kérdés, hogy hogyan érzi magát az a nő kinyúlt macinaciban. Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt írom, hogy egyszer még talán kényelmesen, másodszor még talán megszokottan, de harmadszor már nem annyira jól. Persze ceruzaszoknyás-fehéringes irodai szettben sem kell feszengeni otthon, mert az meg maga a megfelelési kényszer. Szóval inkább maradjunk abban, hogy maradj önmagad, meg amennyire lehet, próbáld megőrizni a lelki épségedet ebben a felkavarodott időben. Ehhez pedig nyugodtan ragadj meg minden olyan apróságot, ami van, aki szerint felszínes, mégis segít rendbe rakni magad kívül is, belül is.

Így, nőnap környékén mindenképp érdemes felvetni ezt a kardinális kérdést. Mert hiszed vagy nem, de itt kezdődik minden, akár múló divatokról, akár klasszikus, kiforrott stílusról beszélünk. Kiért-miért tartjuk fontosnak, hogy jól nézzünk ki?

Amikor a coachingról esik azó, hamar kiderül, hogy szinte mindenkinek más elképzelései vannak erről a műfajról. És persze ilyenkor szoktak előkerülni azok a sztereotípiák is, miszerint “manapság már mindenki coach”, meg a “beszélgess inkább egy barátoddal”, és ennek folyományaként a “kifordult a világ, száz éve még senkinek nem volt szüksége ilyesmire”. Ha viszont valaki kipróbálja a coachingot, hirtelen rádöbben, hogy ez a látszólagos “semmiség” nagyon is komoly eredményeket hozhat.

Ahogy bent, úgy kint, ahogy kint úgy bent - tartják. És valóban: ha belegondolsz, ami a lelkedben van, az jócskán tükröződik a külsődön is: ha rossz a kedved, azt bizony könnyű észrevenni a testtartásodon, a ruhádon (öltöztél már szürkének és láthatatlannak csak azért, mert nem volt kedved kitűnni?), az arcodon. Ha viszont belülről ragyogsz, az kívül is ragyogtat.