Lélek, stílus, színek: harmóniában kívül-belül

Élet színesben

Élet színesben

De mégis, mit csinál egy coach?

2017. április 18. - CsJudit07

 

Amikor a coachingról esik azó, hamar kiderül, hogy szinte mindenkinek más elképzelései vannak erről a műfajról. És persze ilyenkor szoktak előkerülni azok a sztereotípiák is, miszerint “manapság már mindenki coach”, meg a “beszélgess inkább egy barátoddal”, és ennek folyományaként a “kifordult a világ, száz éve még senkinek nem volt szüksége ilyesmire”. Ha viszont valaki kipróbálja a coachingot, hirtelen rádöbben, hogy ez a látszólagos “semmiség” nagyon is komoly eredményeket hozhat.

 

A sportból az üzleti életbe

 

De akkor mi is ez az egész?

 

Kezdjük az elején.

 

coach.jpg

 

A coach szó angol nyelvterületről származik, ahol az egyik jelentése edző. Maga a coaching, mit fogalom, a 80-as években került át a sportpszichológiából először az üzleti életbe, ezután terjedt el a magánszemélyekkel végzett, úgynevezett life coaching (erre majd még visszatérek). A 70-es években egy Thomas Gallway nevű angol tenisz-szakértő írta le először, hogy az edző célja a sportoló teljesítménynövelésének segítése, mégpedig nemcsak azzal, hogy a gyorsaságát, az erőnlétét, vagy a technikáját javítja, hanem azzal is, hogy képes abban támogatni a játékost, hogy az felismerje a teljesítménye útjában álló belső akadályokat, és képes legyen azokat elgördíteni az útból. Merthogy – ahogy azt valószínűleg már mindannyian kívülről fújjuk – a teljesítménynek csak egy része az izomerő, a gyorsaság és a technika, a többi bizony fejben dől el.

 

A coach: a lelked személyi edzője

 

happy1.jpg

 

Ennek analógiáján elindulva a coach nem más, mint a lelked személyi edzője. Akkor van rá szükség, ha elakadtál valamiben, ha nem tudsz dönteni, ha nem látod a kiutat egy helyzetből, ha úgy érzed, többre lennél képes, csak nem tudod, hogyan hozd ki mindezt magadból. Az első coaching-beszélgetés is hasonlít egy első edzéshez: felmérjük, hol tartasz, milyen a lelki állóképességed, és milyen irányban lehet és érdemes elindulni.

 

happy2.jpg

 

Azt viszont ne várd, hogy a coach kész receptet ad a változásra, megmondja a tutit, neked pedig csak az általa előírt “edzéstervet” kell követned. Erről szó sincs, a coaching nem tanácsadás. A coach feladata az, hogy értő figyelemmel forduljon feléd, és kérdéseivel, illetve coaching gyakorlatok segítségével megpróbáljon kimozdítani abból a kerékvágásból, amelyben jó ideje körözöl, általában eredmény nélkül. A coach abban támogat, hogy más nézőpontból is rá tudj nézni az adott eseményre, problémára, hogy felmérd, milyen külső és belső erőforrásokra támaszkodhatsz, hogy felismerd azokat a hiedelmeket, amelyek eddig korlátozták a teljesítményedet, és persze ne csak felismerd, hanem át is írd azokat. Fogja a kezed, segít kidolgozni a cselekvési tervet, sőt, a strukturált beszélgetések folyamán feladatokban is megállapodhatsz vele, amelyeket két ülés között illik teljesíteni. Ám a munkát nem végzi el helyetted, az a te dolgod. Vagyis a coaching nem működhet, ha te nem teszed bele az időt, az energiát, vagyis a munkát. Felelős vagy a saját életedért, a saját változásodért.

 

Akkor ez tulajdonképpen pszichoterápia?

 

Nem, erről szó sincs. A pszichoterápia során a terapeuta leás a problémáid gyökeréig, igyekszik rátalálni, hogyan keletkeztek, és innen kiindulva gyógyítani. A coachingban ez nincs jelen, a coaching a jelen helyzetből indul ki, és a jövő felé tekint, a megoldást keresi, mégpedig a te saját megoldásodat, amelyik kifejezetten rád van szabva, és te is a sajátodnak érzed. A coach nem végez terápiát, és kizárólag mentálisan egészséges emberekkel foglalkozik. Mentális betegségek, problémák esetén viszont a pszichológus vagy a pszichiáter a megfelelő szakember, egy felelős coach ilyenkor át is irányít hozzájuk.

 

Akkor ez valamilyen tréning, vagy mentorálás?

 

Nem, ez sem: a tréning sokkal inkább olyan képzés, amelyen bizonyos, jól meghatározott kompetenciák megszerzését segítik. A mentorálás viszont inkább kétirányú tanulási folyamat, amelynek során a mentor egyfajta információforrásként van jelen, tudását, tapasztalatát osztja meg a mentoráltjával.

Ki forduljon coach-hoz?

 

Aki valamilyen életterületén elakadással küzd, nehezen birkózik meg egy helyzettel.

Aki szeretné maximálisan kibontakoztatni képességeit a munkahelyén vagy a magánéletben.

Aki a személyisége fejlesztésére törekszik, nagyobb önismeretre, önbizalomra vágyik.

 

happy3.jpg

 

Milyen fajtái vannak a coachingnak?

 

A vezetői (executive) coaching, ahogy neve is mutatja, cégek felső- és középvezetőinek szól. Ilyenkor a coach a vezetői hatékonyság fejlesztésében segíti ügyfelét, például segít túllendülni a döntési nehézségeken, a bizonytalanságon, a kommunikációs problémákon.

 

Az üzleti (business) coaching a vállalkozások vezetőit segíti abban, hogy a mindennapi feladatokon túlmutatóan a “nagy képet” is lássák, és kialakuljon vezetői identitásuk – ám nem üzleti tanácsadásról, hanem személyiségfejlesztésről van szó.

 

Az életvezetési (life) coaching nem feltétlenül a munkahelyi teljesítmény javításáról szól, bár ez is tárgya lehet. Leginkább a személyes jövőkép megalkotásáról szól, de a magánéleti elakadások feloldásában is segíthet. A life coaching számos területen képes segíteni, nem csoda, hogy lézetnek pl. karrier-, párkapcsolati- vagy pénzügyi coachok is. És olyan life coachok is, mint pl. én, akik a személyes kiteljesedést segítenek fejleszteni, vagyis abban támogatnak, hogy valóban a saját életedet éld, mégpedig úgy, ahogyan az neked a legjobb. Segítek kialakítani a számodra legjobb életmódot, megszerezni és fenntartani a motivációt, hogy ragaszkodni tudj hozzá, megszerezni a bátorságot és önbecsülést, hogy képes legyél a számodra legjobb irányban haladni, és abban is tudok segíteni, hogy mindez a külsődön is tükröződjön. Erről az utolsó pontról legközelebb írok bővebben (mondhatni, stay tuned...)

 

Kíváncsi vagy a részletes bemutatkozásomra, és arra, hol érhetsz el? Ide kattints!

 

Színes napot!

Judit

 

(Képek: pixabay.com)

 

süti beállítások módosítása